Bár vannak akik ezt támadják (mondván, hogy az emberekre költsünk ne az állatokra) én részemről teljesen egészségesnek tartom azt, ha valaki ezt szeretné.
Az állatokat mi neveljük fel, mellettünk cseperednek fel, válnak felnőtté és szerencsés esetben öregszenek meg. Ott vannak, betöltik lényükkel az életünket. Rám itthon két hűséges kutyaszem tapad (persze mivel agarakról van szó, általában csukva vannak azok a szemek) és naponta néhány órát egy sziámi macska üldögél a vállamon, és nagy szeretettel mosdatja a fejemet.
Kedvenceink fényképezése, videózása segít hogy azon túl, hogy szívünkbe zárjuk, más médiumok segítségével is megörökíthessük őket. A kiállítási, tenyésztésre szánt állatok esetében hosszú évtizedek óta a fényképek jelentik azt a hordozót, ami megosztható a távolabb élő de az adott fajtát tenyésztő vagy még csak érdeklődő személyekkel.
Sokan ebben a nagy digitális világban már képesek jó fotókat készíteni kedvenceikről, sőt gyakran jobbat mint mint az aki a fotográfiában jártasabb, mert úgy ismerik rezdüléseit, hogy tudják mikor kapható el az a pillanat. Azok aki viszont nem értenek hozzá vagy minőségileg mást akarnak gondolkoznak kihez is fordulhatnának, hiszen nem egy fotós esetében még az emberekkel való bánásmód sem nevezhető tiszteletteljesnek (hallok rémtörténeteket) akkor hogy bízhatnák rá érzékeny állataikat, ha egyáltalán vállalná.
A háziállatok fotózása nem mindig könnyű, nálam itthon Cimbora fotózható akár stúdióban is, Főnixmadár és Chili már trükkösebb, sőt a macskának vannak olyan napjai amikor nem is lehet.
A kiállítási, vagy beállított fotókkal legtöbbször nincs baj, ugyanis a komolyabb kiállítók nagyon profi munkát végeznek a kutyáikkal, ami fotózáskor is nagy segítség, a szabadban jól lekapni a kutyákat szintén még a könnyebb dolog.
A stúdió fotók esetében mindig arra hívom fel a figyelmet, hogy a legtöbb kutya nem elég, hogy idegen környezetbe kerül, az idegen illatokon kivűl még új zajok és villanófények is fogadják. A legtöbb macskát egyenesen besokkolja ha szállítóketrecbe rakják és elviszik egy stúdióba (persze vannak kivételek).
Ha van egy kis hely az állat saját környezetében (mondjuk egy zsúfolt garzonban dogot fényképezni necces) akkor a stúdió megy házhoz, így is van ijedtség az idegen személy láttán, aki ráadásul egy kamionnyi cuccot hozott, de ez azért idővel elmúlik. Nem kell az állatot agyonfotózni, a gazdi tudja hogy mi az ami igazán érdekli, mi az amitől egy pillanatra nyugton marad ( mert tényleg egy-egy pillanatról szól egy fénykép) akkor már lesz olyan kép ami díszítheti a gazdi falát, megoszthatja közösségi oldalakon, vagy éppen hűtőmágnesen vagy naptáron okoz örömet.
A lényeg hogy legyen elképzelés és a kép megszülethet.
