Arcok

Talán amit a legtöbbször hallok az emberektől, hogy róluk nem lehet jó képet csinálni.
Sokat gondolkoztam ezen, mert én mindenkiben látom azt a néha maszk alá rejtőzködő arcot, amiről nem lehetne nem jó felvételt készíteni.
Sok esetben a jót összekeverik a "széppel", a médiában látottal. Szinte plasztikszerűen agyonretusált arcbőrök, felnagyított és átszínezett szemek, photoshopszökevények. Másokkal ellentétben és mint psgrafikus nem támadom ezt a jelenséget, ez egyszerű marketing amivel együtt kell élnünk.
Én személy szerint azt ajánlom általában az embereknek (akár szeretnének magukról fotót, akár nem) hogy üljenek le egy tükör elé és nézzék magukat, ismerjék meg az arcukat. Ha van otthon fényképezőgép (és miért ne lenne, amikor lassan más a kucstartóba is építenek egy 6 megapixelest, ledes vakuval) akkor lehet fotózni az arcunkat, grimaszokat vágni, és ami talán a legizgalmasabb gondolni dolgokra, átélni érzéseket és aztán visszanézni ezeket a képeket.
Sokaknak nagy meglepetés okoz, hogy csak attól hogy mire gondolnak az egész arcuk megváltozik, az arcuk amivel évtizedek óta együtt élnek...
Az önmegismerés egyáltalán nem nem vagy társadalmi csoportfüggő, talán amikor portrézni kezdek az egyik legnagyobb kihívás számomra, eszközzé válni a másik számára, hogy megismerhesse önmagát általam. A képek amik tetszenek neki (szerencsére családtagokon kívül mindenki elégedetten távozik) nem is valódi célként jelennek meg, csupán a folyamat dokumentumaiként. Annak a csodálatos folyamatnak dokumentumaként, hogy valaki újra meg merte mutatni önmagát.